Ha évente kétszer vagy gyakrabban jársz Horvátország autópályáin, akkor az ENC vásárlása nagyon megérheti. De hogy mi az az ENC, hogyan lehet használni, miért éri meg, és legfőképpen hogyan vásárolhatod meg, lássuk a részleteket.
Mi az a horvát ENC?
A horvát autópályák fizetőkapus módszerben működnek. Ez azt jelenti, hogy egy adott útszakasz megtételéért fizetünk minden egyes alkalommal, amikor áthaladunk rajta, a kapuknál megállva. Ez egyrészt költséges, másrészt – főleg a nyári hónapokban – hatalmas sorok duzzadhatnak fel a fizetőkapuk előtt. Hiába tudunk jól haladni az autópályán, ha utána akár negyedórát állunk egy kapu előtt.
Az ENC egy elektronikus szerkezet, amit a szélvédőre ragaszthatsz, és automatikusan kezeli a horvát autópálya fizetéseket. Nem kell a kapunál megállni és készpénzzel vagy bankkártyával fizetni, hanem egy gyorsított sávban gyakorlatilag megállás nélkül áthaladva levonja az összeget az előre feltöltött egyenlegből.
Plusz előnye az ENC-nek, hogy még kedvezményt is tartalmaz. Így is a megtett km után fogsz fizetni, de legalább 20%-kal kevesebbet, mintha a kapuknál tennéd. Ez pedig már akkor is megérheti, ha csak évente 2-3 alkalommal jársz az országban. A plitvicei autópálya útdíjakról a linkre kattintva olvashatsz.
Az ENC jelentése amúgy egyszerűen az elektronikus útdíjfizetés horvát rövidítése (Elektronička naplata cestarine). Angolul gyakran ETC (Electronic Toll Collection) formában találkozni vele.
Hol kapható ENC
Külföldiként az én tapasztalatom, hogy az ENC esetében az első beszerzés az egyetlen körülményes dolog. Ha már megvan a készülék, akkor minden online intézhető, az egyenleg is könnyen feltölthető, de első lépésben meg kell vásárolni a kis műanyag dobozt.
A horvát autópályakezelő honlapja szerint az ENC eleve csak néhány helyen vásárolható meg, ráadásul ott sem 24 órában. Lényegében hétköznap napközben és szombaton délelőtt lehet csak beszerezni magát a készüléket.
Személyes tapasztalatom, hogy a fizetőkapuknál külföldiként nehéz megtalálni az értékesítési pontot, én legalábbis feladtam.
Ami viszont 100%-osan működik, az az autópályakezelő központi irodája Zágrábban. Ez ugyan lehet egy kis kitérő, de ahogy írtam, ezt csak egyszer kell megtenni, utána már minden intézhető online.
A cím Zágráb, Širolina utca 4. Ez egy irodaház, aminek a földszintjén a bal oldali folyosókon található az ENC értékesítési irodája. De belépéskor a portán nagyon készségesen és kedvesen segítenek útba igazítani. Készülj úgy, hogy egy elég részletes kérdőívet kell első alkalommal kitölteni, és sokszor sorba is kell állni, szánj a vásárlásra legalább fél órát (az utcán a parkolás fizetős). Jelezd előre, hogy magánszemélyként vagy cégként vásárolod az ENC-t.
Širolina ul. 4, 10000, Zagreb, Horvátország
ENC használata
Vásárláskor egy kis műanyag dobozt kapsz, előre feltöltött összeggel. Ezt kell felragasztani a szélvédőre, a szintén a dobozban található kétoldalú ragasztóval.
Innentől az ENC automatikusan működni fog. Az autópálya fizetőkapunál válaszd az „ENC” feliratú sávokat. A sorompó előtt lassíts le, az automatikusan ki fog nyílni, a kijelző pedig kiírja a számládon még meglévő összeget.
A horvát autópályák „jegyes rendszerben” működnek, vagyis egy szakaszra felhajtáskor jegyet veszünk, kihajtáskor pedig a megtett úttal arányos összeget fizetünk. ENC-vel is mindkét alkalommal le kell lassítani, először regisztrálja a behajtást, másodszor pedig levonja az aktuális összeget.
Az ENC nem rendszámra szól, vagyis gépjárművek között is cserélhető.
Az eszköz megvásárlása után a HAC ENC alkalmazásba a vásárlásnál megadott email címmel lehet fiókot készíteni és belépni. Az alkalmazást itt tudod letölteni: